Romok

Belényesszentmiklóson jártam a fiammal, pár képre volt szükségem az Árpád-kori toronyromról. Szokásos romániai utak odáig, a domb lábáig. Semmi meglepetés, már sok mindenhez hozzászokatták az embert. Legyint vagy káromkodik, ez a két esély van, a többi rom és mánia!

A toronyrom még áll! Még megvan! Köszönhetően az évszázadok viharainak, kártékonyságának, emberi gonoszságának ellenálló vastag falaknak. Nem az utókor tisztességes kiállásának, törődésének.

A torony árván dacol az idővel és az „emberi” nemtörődömséggel. Részünkről a hanyagság, a nemtörődömség, akik sokszor büszkén valljuk magunkat az Árpád-kori magyarok leszármazottainak. Na, de van gondja a toronyromra és környékére egy „ügyes, élelmes” többséginek! Bekerítette szöges drótkerítéssel, kapujára méretes lakatot rakott, hogy meg se lehessen közelíteni a történelmi műemléket. Nyilván észrevette, hogy magyarok látogatják, nézik tisztelettel a múltba merengve, mert már csak az maradt nekünk. Az is elzárva, hol a „magyar” akadémikusoktól, tudósoktól hol pedig szemtelen orcátlan foglalóktól. Akik senkit és semmit nem tisztelnek amióta ölükbe hullt a nagy érték. Magyarán, szó szerint mondva leszarják. Nem csak ők a mieink is, a „magyar érdekvédők”!

Sorakoznak a szilvafák a torony aljában és a gödrök, bennük gané, körbe pedig Árpád-kori cserép, tégla és mésztörmelék. (Csak rá kell nagyítni a képekre.)

Hogy hol vannak, mit csinálnak érdekvédőink, élén Szabó Ödön történésszel, nem is kérdés. Ha még a múltat sem képesek védeni… Nézzünk a toronyromra, a többségi által felállított kerítésre, lelakatolt kapura. Sorsunk, jövőnk, kedves sorstársaim!

Gábor Ferenc Tárkány